Amikor az ember beköltözött a szabadból, kezdetben a barlangjában teremtette meg a mai fürdőkádak ősét. Kiválasztott egy terjedelmes, jól faragható farönköt, kezdetleges szerszámaival addig vájta,amíg teknő nem lett belőle. A vizet a napon próbálta melengetni, néha kicserélte.
Jóval később, amikor rájött a szőlő termesztésére, megjelentek a boroshordók, A tehetősebb gazdák ember nagyságú hordókat készítettek, melyek kitűnően alkalmasak voltak a tisztálkodásra. A rómaiakról tudjuk, hogy nagyon komoly fürdőkultúrájuk volt: kőházaikban a a padló alatt meleg vizet, gőzt keringettek, kisebb-nagyobb medencéiket nem is csak fürdésre használták.
A mai középkorúak, idősebbek még emlékeznek az öntöttvas lábas fürdőkádra, ami ha egyszer a helyére került, egy életen át ott is maradt, lévén több, mint 100 kg súlyú. Később, amikor már megunták a kádak mögötti tér takarítási nehézségeit, sokszor ugyanezeket a kádakat téglafallal körbevették, csempével burkolták. Ekkor azonban az elrejtett (és gyakorta elduguló) lefolyó okozott problémát.
Az 50-es években megjelentek a szögletes, ill. téglalap alakú fürdőkádak, melyek már az akkor korszerűbbnek számító súly,- és anyagtakarékos acéllemezből készültek. Az oldalfalakat szintén zománcozott lemezből bonthatóvá tették a tervezők.
A vegyipar rohamos fejlődésével megjelentek a műanyag fürdőkádak, melyek még könnyebbek és erősebbek voltak: a jellemzően poliészter műgyanta alapanyagot üvegszállal erősítették, a kopófelületet speciális szaniter (egészségügyi) gél-coattal látták el, mely ellenállt a durva sérüléseknek, sav- és lúgállóságuk miatt nyugodtan használhatták szennyesruha áztatásra, mosásra.
A lemezsajtolás forradalmian új anyagokkal speciális szaniter akrillemezből formázás után műgyanta-üvegszál erősítéssel történik, miközben az öntöttvas kádak gyártása gyakorlatilag megszűnt.
A mai kor építkezője, fürdőszoba felújítója gazdag szín,-és formai kínálatból választhat.
IGÉNYELJEN KAMATMENTES HITELT MEGÚJULÓ ENERGIÁRA!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.