Otthon Melege Magazin

Otthon Melege - hőszigetelés, nyilászáró csere, megújuló energia

Építési hibák- tanuljon mások hibáiból

4995938046_d65e02cbf4_b.jpg

A legjobb szándék, szakértelem és a legkiválóbb munka mellett is előfordulhatnak tervezési-kivitelezési hibák az építés folyamatában, amelyek elkerülése minden érintett közös érdeke.

Az építés az egyik legősibb emberi tevékenység, amit köznapi értelemben új érték létrehozásának tekinthetünk. Az építési munka eredménye valamely épület megépítése, illetve átalakítása, átépítése, felújítása, helyreállítása, korszerűsítése, bővítése stb. Mindezeket a szaktevékenységeket összefoglalóan nevezik a vonatkozó jogszabályok építésnek, illetőleg építőipari kivitelezési tevékenységnek.

Nos, bárhogy is van, mindez olyan komplex, szerteágazó szellemi és fizikai együttes szaktevékenységet takar, amelynek szervezettsége, szabályozottsága, ellenőrizhetősége alapvető fontosságú az épített környezetünk minősége, sikeres megóvása, hozzáértő hasznosítása, illetve megfelelő használata szempontjából.

Ugyanakkor az is tény, hogy az épített környezetünkben (épületek, épületszerkezetek stb.), sajnálatos módon, igen sok problémát, hibát, hiányosságot fedezhetünk fel, amelyek megszüntetéséhez, csökkentéséhez szükséges az építési hibák, valamint azok előfordulásának, keletkezésük szerinti fajtájának az ismerete.

Az építési hibák fogalmának értelmezése

Némi leegyszerűsítéssel talán úgy fogalmazhatunk, hogy az építési hibák kifejezés alatt összefoglalóan az épület megvalósítás szakmai folyamatában, vagyis a tényleges építés kivitelezési tevékenység közben elkövetett hibákat, keletkező hiányokat értjük.

Amelyeknek a következménye a minőségromlás, az értékvesztés, a funkcionális hiányosság kialakulása, néha sajnos a balesetveszély vagy akár az életveszély létrejötte.

Az nem vitás, hogy az épület megvalósításakor (tervezés, előkészítés, szervezés, kivitelezés, irányítás, ellenőrzés) az elvárható gondosság, a körültekintés, a szakértelem, a gyakorlati tapasztalat (akár részleges) hiánya is, bizony már az építés folyamatának időszakában problémák sokaságának a forrása lehet.

Nem ajánlott csupán az építőipari (generál) kivitelezési időszakra leszűkíteni az építési hibák létrejöttének a lehetőségét. Ilyenformán pedig úgy fogalmazhatunk, hogy az építési hibák körébe tartozónak mondhatók: a tervezési hibák, a kivitelezési hibák, az épületfenntartási, a karbantartási, az üzemeltetési hibák, valamint az anyaghibák, továbbá a természetes avulásból, az időjárási hatásokból eredő meghibásodások is, illetőleg mindezek következményei.

A tervellenőri, a felelős műszaki vezetői, valamint az építési műszaki ellenőri szaktevékenység során, a többi között, például a keletkező hiányok, építési hibák felderítése is cél (illetve cél kellene, hogy legyen), pontosan azért, hogy ezek ne legyenek közvetlen okozói az építőipari kivitelezési tevékenység során előálló károknak.

Az építési hibák általában nem járnak egyedül, gyakorlatilag szinte minden esetben többesen, kapcsolódva jelentkeznek, így összeadódva a problémák, a hibák, károk képesek egymás hatását fölerősíteni.

Sőt, azonosnak vélt hibák épületszerkezetenként eltérő mértékűek lehetnek, de megalapozott szaktudással fölismerhetők. Majd az ismeretük birtokában már sok fölösleges munka, időráfordítás elkerülhető, ugyanakkor a komolyabb károsodások is megelőzhetők, végső soron tehát nem kerül sor ezirányban fölösleges többletköltségek kifizetésére.

Az építési hibák (épülethibák, épületszerkezeti hibák, épületkárok stb.) létrejöttének az oka többnyire: a felelőtlenség, a hanyagság, leginkább pedig a szakmai, illetve műszaki tájékozatlanság, de gyakorta jellemző a szükséges gyakorlati tapasztalat hiánya, néha pedig az előbbiekhez még a túlzott nyereségvágy, valamint a jellemtelenség is társulhat. Sőt, elvétve még az is előfordul, hogy mendezek együtt jelennek meg.

A tervezési hibák főként az átgondolatlanság, a kapkodás, a tájékozatlanság, de leginkább a komplex épületszintű tervezői (holisztikus) gondolkodásmód hiányára vezethető vissza. Például: a felületesen elvégzett helyszíni szakmai vizsgálatok, a vonatkozó előírások teljes körű ismeretének a hiánya, a méretezési hibák, a nem megfelelő vagy alkalmatlan anyag betervezése, még ugyanazon a szakágon belül is egymásnak ellentmondó, hiányos tartalmú műszaki dokumentáció kiadása stb.

Anyaghibák, gyártmányhibák általában az előzetes felhasználási tapasztalat, illetve a minőségi tanúsítvány hiányában bevezetett, újszerű építőanyagoknál szokott előfordulni. Persze néha megtörténhet, hogy a már bevált építőanyagok helytelen tárolásából, szakszerűtlen feldolgozásából, felhasználásából, beépítéséből adódó károsodások is esetleges későbbi hibaforrássá válhatnak.

Az viszont sajnálatos tény, hogy az épülethibák, épületszerkezeti hibák, épületkárok nagyobb részének az oka bizony építési kivitelezési hiba. Persze ez a dolog még akár ellentmondásosnak is tűnhet, hiszen ideálisan azt is mondhatnánk, hogy az építőipari kivitelezés idején még minden hiba kvázi költséghatékonyan kijavítható, helyrehozható.

A kivitelezés során keletkező jellemző hibaforrások például: a szükségesnél gyengébb anyagminőség, nem megfelelő vagy alkalmatlan anyag használata; a tervdokumentáció utasításainak figyelmen kívül hagyása, a technológiai fegyelem be nem tartása, az illetékesekkel nem egyeztetett ad hoc magánakciók alkalmazása, illetve a vonatkozó szakmai rendelkezések és a kapcsolódó jogszabályok előírásainak a megszegése.

Az iménti felsorolás is több mint elég, de ezek mellett gyakori még: a vonatkozó szakmai ismeretek, a fizikai-kémiai törvényszerűségek megalapozott ismeretének a hiánya (például: a vízelvezetés, a páradiffúzió, az akadályozott hőmozgás stb.); gyakorisága miatt említendő még: a gondatlanság, a felelőtlenség, az időzavar, a túlzott nyereségvágy, valamint az úgynevezett "így szoktuk" kivitelezői mentalitás.

A sokfajta anyag, a többféle szerkezet felhasználásával, illetve a különböző szakmák közreműködésével lezajló építési folyamat során, nem minden esetben alakulhat ki valóban hibamentes épület, viszont az erre irányuló törekvés elemi szakmai követelményként elvárható az építőipari kivitelező vállalkozótól, illetve a felelős műszaki vezetőtől.

A műszaki épületfenntartási, karbantartási, üzemeltetési hibák következtében létrejövő épületkárosodások, hibák, problémák is szintén elsődlegesen a szakmai hozzá nem értésre, illetve a műszaki tájékozatlanságra vezethetők vissza.

IGÉNYELJEN KAMATMENTES HITELT OTTHONA KORSZERŰSÍTÉSÉRE!

A bejegyzés trackback címe:

https://otthon-melege.blog.hu/api/trackback/id/tr7213783016

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Josef Lewis · https://progresivefunding.wordpress.com 2018.05.10. 20:08:31

Jó napot, Josef Lewis, egy magánhitelező, aki kölcsönöket ad az egyéneknek, a vállalatoknak és a kormányzati intézményeknek 2% -os alacsony kamatlábbal. Tudjuk, hogy vannak olyan családok, akik fizetés ellenében élnek, és mások, akik nem tudják ellátni pénzügyi kötelezettségeiket, és ezért vagyunk itt a pénzügyi helyreállításhoz.

Pénzügyi szolgáltatásaink széles skáláját kínáljuk: Üzleti tervezés, kereskedelmi és fejlesztési pénzügyek, ingatlanok és jelzálogkölcsönök, adósságkonszolidációs kölcsönök, üzleti kölcsönök, magánhitelek, otthoni refinanszírozás, szállodai hitelek, hallgatói hitelek stb. ha érdekelt a kölcsön és mentes csalások ..

E-mail: progresiveloan@yahoo.com
Hívás / szöveg +1 (603) 786-7565 köszönöm

Otthon Melege Magazin

Magazin és tanácsadás, kamatmentes hitel ingatlan korszerűsítésre

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

süti beállítások módosítása